#1 07-Ghost Anime Hungarian Source
Raggs Kingdom

*~Why am I always like this? Why must I dwell on everything?~*

2013.05.28. 16:58, Biomogyi alias Wahrheit Akane Raggs

Nah! Csak sikerült végeznem minden frissel, szóval készüljetek, mert ma nem keveset hoztam. Szóval legyetek hálásak :D Kemény munka van benne.
De előtte akkor már írok egy kicsit a mai napomról. Akit nem érdekel, annak természetesne megint csak azt tudom javasolni, hogy ne olvassa el.
Tehát: Nemrégiben az ofőnk kitalálta, hogy mivel nyelvi előkészítős osztály vagyunk, ezért írjuk meg a 2007-es középfokú vagy középszintű vagy fene se tudja milyne angol érettségit. Nos az írásbeli és a listening részét már megírtuk, kivétel a szóbeli részét, mert azt már tavaly (9. osztályban) eljátszottuk :D
Ma közösen kijavítottuk az írásbeli részét. Nem nehéz, csak pipálni vagy x-elni kellett, és mondta a tancsi h ő mondja a megoldásokat, és akkor mindenki javítsa magának. Nos nekem 57/66 pontom lett összesen, ami ha minden igaz az osztály legjobb eredménye. A poén meg csak ezután jön, hiszen én ezt ilyen nemes egyszerűséggel írtam meg, ohgy arra szavakat nem lehet találni.Köztudott, hogy én angolra csak akkor tanulok, ha valami szöveget kell bemagolni, vgay ha szavakat kell tanulnom. És ezért vagyok mindig 4-es angolból, mert amire tanulnomkéne belőle...nah abból nem tanulok xD
Kénytelen vagyok fényezni magamat, ámbár nem szívesen teszem, de valószínűleg a jó nyelvérzékemnek köszönhetően vagyok ilyan jó angolból. Tehát mikor kiderült, hogy valami 21 ponttól adják meg a 2-est érettségin, nekem meg volt kapásból 57 pont így arra gondoltam, hogy: Mi a fene? Ennyi az érettségi? Najó azt azért zárójelben megjegyzem, hogy az írásbeli részében 2 levélírás is szerepelne, de azt nem rakta bele a tancsi mondván, hgy ő azt a 29x2 levelet ki nem javítja. Mondjuk ezzel sem lenne bajom, mert a fogalmazási készségeim is igen jók xD Oké, ez tényleg gáz, hogy itt dícsérem, meg fényezem magam, de hát basszuskulcs igaz, nem tudok mit tenni :P
Minden esetre kicsit meglepődtem, hogy (legalábbis nekem) ilyen egyszerű az érettségi. Beszélni meg már csak tudok angolul 9 év angol tanulás után. (Általános iskola 7 év (mert 1. osztályban még nem tanultam angolt) + most 9. osztályban heti 12 óra angol és 10. évfolyam 5 óra angol a gimiben) De ha ez tényleg kb csak ennyiből áll, akkor esküm jövőre leérettségizem, és akkor még több szabadidőm is lenne xD 


Na, tényleg, befejeztem, majd jövőre visszatérek erre az érettségis dologr,a mert arról már ebben az évben lecsúsztam xD A nyelvvizsga meg még egy másik dolog.
Éééés akkor jöjjenek a frissek, hiszen ezt viszont már nektek szánom. Eddig amúgy is csak a magam szórakoztatására téptem a számat, no meg persze azért, hogy rájöjjetek milyen kis intellektuális embörke volnék :D
Komolyra fordítva a szót, mivel tegnap finoman szólva sem érdekelt semmi, ezért még frisset sem hoztam, így ennyivel már tartozom nektek :)
Ma végre vettem a fáradtságot és befejeztem az 5. rész pillanatképeit, illetve az abban szereplő karaktereknek a képeit is különválogattam. Feltöltöttem Dropbox-ba a 11-17. részt, letölthetitek őket, angol feliratosak (bocsi, nekem is csak így vannak meg, plusz ahogy az előbb olvashattátok, annyira nagy gondot nem is okoz nekem az angol ^^") illetve feltöltöttem a Galériára a képeket, online is megnézhetitek őket, és persze ide is felkerül az 5. rész pillanatképinek letölthető változata. A szereplők képeit majd akkor rakom fel ide letölthető változatban, amikor már megvagy mind a 25 rész pillanatképeivel, mert akkor tudom szereplőnként is tömöríteni a képeket és felrakni őket is, le lehet majd tölteni. Addig elégedjetek meg azzal, hogy a Galérián fenn vannak online. Gondolom Facebook-on 99%-otok fenn van így ez nem okoz majd problémát.
07-Ghost 11. rész (Download)
07-Ghost 12. rész (Download)
07-Ghost 13. rész (Download)
07-Ghost 14. rész (Download)
07-Ghost 15. rész (Download)
07-Ghost 16. rész (Download)
07-Ghost 17. rész (Download)
07-Ghost 5. rész Screenshots (363) (Download)
07-Ghost 5. rész Screenshots (363) (Online)
Teito Klein képek (510) (Online)
Mikage képek (138(Online)
Razette képek (18(Online)
Ayanami képek (45(Online)
Frau képek (121(Online)
Castor képek (44) (Online)
Labrador képek (30(Online)
Hyuuga képek (26) (Online)
És úgy mára ennyi, ha lesz valami újdonság, úgyis írok majd, addig is hali :)

Még nincs hozzászólás.
 
Raggs Requiem
 
Eye of Mikhail
 
7th District

 
Eye of Raphael

96. fejezet fordítása

Tiramisu & Strawberry

 
Zaiphon




1/9 hely szabad
Szabály!

 

Az oldal nem áll kapcsolatben a 07-Ghost készítőivel, ez az oldal csak rajongói oldal ként működik, melynek tartalma saját kezűleg íródott, másolni, lopni, valamint más helyen feltűntetni tilos, a letöltésekért felelősséget nem vállalok!


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre